★Teljes név:Razan Dennis Layton
★Becenév:Ha nagyon muszáj akkor Raz...
★Születésnap:1503. november 21. Olaszország, Firenze
★Kor:515
★Nem:Hím
★Nemi beállítódás:Alapvetően hetero
★Klán: Tagata
★Faj, és titulus:Alfahím
★Foglalkozás:Életművész vagyok, jelenleg azonban egy filmstúdiót üzemeltetek társtulajdonosként, és hangmérnökként oda is vágok rendesen
...............

★Szeme:Világosbarna, de szinte mindig ki van húzva feketével.
★Haja:Hát volt az már minden milyen az évek során. Jelenleg azonban elég modern, fél hosszú, félrenyírt, fekete mint a korom. Mondjuk eleve is fekete a hajam, szóval ez nem akkora változás mintha mondjuk szőke lenne.
★Érdekesség:Nem vagyok így is elég érdekes? Neeeem? Nahát akkor elmondanám, hogy akad még rajtam pár tetoválás, ezek is nagyjából új szerzemények, az elmúlt húsz éven belül szereztem őket. A mellkasomon van, és a karomon. Piercingel is jól állok egy spirálos van az ajkamban, valamint a szemöldökömben is díszeleg egy, a fülbevalókról nem is beszélve.
★Alkata:Nem vagyok túl izmos ami azt illeti, de azt kell mondjam, arányos a testem, sehol nem olyan idomtalan, vagy túlságosan kigyúrt. Mondhatni teljesen átlagos, persze pár heg és sebhely akad rajta, de az kin nincs?
★Ruházat:Mindig a divatnak megfelelően öltözöm, haladok a korral, néha előre is szaladok ami azt illeti. A mostani korban, éppen a rockerség felé érdeklődök, a fekete mániával, és a kiegészítőkkel. Alapvetően az egyetlen szín, ami nekem szín az a fekete, de ha nagyon muszáj felveszek más milyet is (pirosat vagy zöldet, fehéret alig), viszont a kényelem dominál, öltönyt soha nem vennék fel. Azt hordjanak a politikusok, engem meg hagyjanak békén.
★Oroszlán kinézet:Fekete, hatalmas testű, mégis kecses oroszlán, dús sörénnyel, éles fogakkal, és nagy hanggal. Oroszlán lennék, vagy mifene...
★Jellem: Egy kedves ártalmatlan kiscica vagyok csupán…
Igazi ragadozó, az inkább. Tudod, engem nem érdekel ki vagy, és mit akarsz, ha tetszel megkaplak, akár akarod akár nem. Ez van fogadd el. Határozott egyéniségnek tartom magam, olyannak, akit nem lehet nem észrevenni, erről már önmagában is a külsőm gondoskodik. Vezéregyéniségként szeretek mindenféle kis banda, csapat élén járni, de hát alfahímnek születni kell, mit mondjak, van akinek nem jön össze. Nem tartom magam a legbecsületesebb embernek, mondhatni becstelen vagyok, a cél érdekében mindent, a nem megengedett eszközöket is, mert győznöm kell. A cél szentesíti az eszközt szóval... másfelől meg ami nem öl meg az erősebbé tesz. Igazából magamat jellemezni ritka pocsék, mert valamit tuti kifelejtek. Gondolom már rájöttél hogy nagy pofám van, de van mire, egy egész kis klán került a kezem alá, a győzelmemet mutatva. Amikor éppen nem nagyra törő terveim szövögetem, tudok normális társaság is lenni, értelmesen beszélni is lehet velem. Alapvetően kicsit talán nagyképű vagyok, de lássuk be van mire, de ha jobban megismernek, akkor morbid humorom is napvilágra kerül. Szóval a látszat nem minden, de.... dorombolni nem fogok.
★Szokásaid, hobbid: Szokások, hát szeretek forogni a gurulós fotelekkel, kávé és cigi mániás vagyok, mindenütt rendnek kell lennie körülöttem, tűrhető szinten gitározok, és utálom a vígjátékokat, ellenben a videójátékokkal, aminek néha hódolok. Modern "kölyök" vagyok na, és akkor?
★Szereted/nem szereted:Lustálkodni, mindenfélét enni és nassolni, az epres fagyit, a viharos időt, a munkámat, a gitáromat, ha valakinek szilárd véleméyne van és azt kész megvédeni is, a szép lányokat, motorokat (vezetni és nézni is), a terepjárókat ~  ||  ~  a gomát, a tűző napot, az injekciót, a felesleges dolgokat, a valóságshowkat, a korai felkelést, az alkoholmentes sört, a barbibabás csajokat (egy nő  legyen egyéniség), a kopaszodó harmincas pasasokat, akikben mindenhol pofára lehet esni, a nagyszájú vén boszorkákat
★Céljaid:Igazából nincsenek világot megváltó terveim, az nem érdekel. Falkát akarok magam köré, és egy várost ahol élhetünk, jó létben, mert nekünk ugye a legjobb jár. A városban mi fogunk uralkodni, és lenyomjuk a másik semmirekellő klánt, a Főcicussal együtt. Na persze ezek tervek, de így lesz előbb vagy utóbb. Mert másként nem eshet meg.


Ugye tudod, hogyha most elmesélem neked a történetem, utána meg kell hogy öljelek? Ki nem állhatom, amikor rajtam kívül mások is tudják min mentem keresztül, így értelemszerűen alig van valaki aki ismeri az egész sztorit egyben. Nem is tudom hol kell az ilyesmit egyáltalán elkezdeni....

A kölyökkorról szinte semmi érdemleges nincs, erről senki sem beszél szívesen, ez a legesendőbb korszaka az életünknek, és semmi szép vagy jó nincs benne. Az enyémben nem volt, folyamatosan rángatták a grabancom, hogy ezt ne, azt ne, semmit se és minden jó dologtól eltiltottak. Aztán emberré változtam, és kiderült hogy valójában milyen cuki fekete hajú barna szemű srác leszek. Gyereknek talán aranyos lehettem, most minden vagyok, csak az nem. Na mindegy, vissza a sztorihoz. Az emberré válás után még próbáltak nevelgetni, de nem sok sikerrel. A klánunk kicsi volt, mondhatni jelentéktelen, és nekem mindenáron mehetnékem volt valamerre, nem akartam egész életemben inaskodni, ami akkor dukált a jobb sorsú embereknek.  Olaszországban amúgy sem volt könnyű az élet, a mi kis falkánk Firenzében volt, és egy Anton nevá fazon volt az alfánk, aki semmihez sem értett igazán. Engem Rómába akart vinni, hogy ott tanuljak ki valami mesterséget, és ez sajnos így is lett.

Egyik nap elrángatott magával, és kemény verés után - mert miért is hagytam volna magam - néma gyűlölettel követtem őt, hogy találjon nekem valami mesterséget amit illene kitanulnom. Csak hogy nekem nem igen fűlt ehhez a fogam, de nem tehettem ellene semmit. Akkor még.  Végül valami iszonyatos szerencse folytán a Di Marcoponi családhoz kerültem, mint inas. Vagyis valami komornyik félének akartak kitanítani, amit körülbelül három évig szenvedtem. Ekkora már  bőven átléptem a nagykorúságot, és egy nap összepakoltam, és elhagytam a családot, és az enyémeket. Nem bírtam megbékélni azzal, hogy a semmibe csúszok, és inasként éljem le az életem, mindennap ugyanazt a monoton cselekvéssort végezve amíg csak meg nem halok. Kizárt dolog. Ezzel kezdődött el a lázadásom a világ ellen. A reneszánsz virágzása alatt bejártam Olaszországot, és megtanultam írni-olvasni, és utazó tudóspalántának adva ki magam utazgattam és éltem az ifjak gondtalan életét, ami már inkább kedvemre volt, mint a szolgasor. Alkalmi munkákkal tartottam fent magam, valahol mindig kellett egy segítő kéz, némi aprópénzért cserébe. Az első két balhém után, megtanultam befogni a szám, hogy én más vagyok mint az emberek, én több vagyok, de ezt akkoriban boszorkányságnak vélték, és az egyház is kitagadott annak rendje s módja szerint, mivel én az ördöggel cimborálok. Először megijesztett a dolog, aztán rájöttem hogy ennek számomra semmi jelentősége nincsen, és valószínűleg nem is lesz.

Tartott vagy öt évig ez a gyönyörű élet, mikor is aztán sikerült véletlenül belebotlanom Velencében Antonnal, aki azonnal felismert, mély sajnálatomra, és eddig sosem tapasztalt fájdalomban részesített az árulásom és szökésem miatt, ahogy ő nevezte. Fogalmam sincs, hogyan és mikor kerültem vissza Firenzében, pár napig csak lebeghettem a semmiben, mert az útról semmiféle emlékem nem maradt, csak iszonyú fájdalom a hátamban és vállaimban. Pocsék dolog ám ha korbáccsal csipkézik ki a hátad.  Gondolhatod hogy telt a következő időszak, szigorral veréssel, és dühöngéssel részemről... Nem is értem hogy bírtam ki ép ésszel, vagy talán nem sikerült volna?  Belesüppedtem a monotonitásban, hogy veréssel indítjuk a napot és azzal zárjuk, de nem tartott örökké. Változások jöttek, és egy új alfa aki régen akaszkodott össze Antonnal, és úgy gondolta, hogy ideje a leszámolásnak. Én ebből nem sok mindent észleltem, mert a szobámba zárva nyalogattam a sebeim, és reggel szembesültem az új alakkal, amikor az betörte az ajtóm. Hát komolyan nem tudom melyikünk lepődött meg jobban, én hogy nem Anton jött, vagy ő azon, hogy mennyire félholt és lerozzant vagyok. Közölte hogy  mi a helyzet, és hogy mint hím mehetek, vagy behódolok neki. Csébító volt az ajánlat, de nemet mondtam és egy hét haladékot kértem, amíg kicsit összekapom magam az utazáshoz. Ebbe bele ment, tulajdonképpen belegondolva egész rendes tag volt.

Amikor jobban leteml, elindultam a világba, hogy ismét nyakamba vegyem az olasz hont, aztán később hajóra szálltam, és a világban jártam keltem. Nyelveket tanultam, tudományokat, filozófiát... Minden érdekelt. A leghuzamosabb időszakot talán németországban töltöttem, még az első világháború előtti időszakban. Éltem mindenhol egy keveset, pár évet vagy többet és sokféle mesterségbe belepróbáltam, haladtam a korral. Volt hogy oroszlánokkal éltem együtt, volt hogy halandó emberi asszonnyal, voltam második férj, és családapa, voltam züllött bandita.... Viszont a németek... azok tudtak valamit. Katonának is beálltam, pont a háborús időszak előtt, így testközelből néztem végig a mészárlásokat, és a durva bánást a zsidókkal. Nem folytam bele ha tehettem, de ölni kellett, és szemrebbenés nélkül megtettem. Soha nem volt gondom az élet kioltásával, és már az isten se tudja talán hány halál szárad a lelkemen, az Antonnal töltött idő alatt kiégtem, és csak azt sajnáltam, hogy nem én ölhettem meg, hanem megelőztek. Durva dolog volt a német megszállás, de vessetek meg érte, én élveztem. Még a katonai ranglétrán is hamar feljebb jutottam, és százados lettem, mert ugye vezetni akartam a katonákat, és kiderült hogy nem is csinálom olyan rosszul. Itt rengeteg mindent megtanultam a taktikázásról, és stratégiáról, ami a mai napig hasznomra válik. Összességében szerettem ezt az időszakot, bár ekkoriban épp magányos voltam, kóbor oroszlán, nem köteleztem el magam sehol. A harcnak éltem, és a háborúnak, amiben részem volt bőven, és hol fegyverrel, hol anélkül kellett küzdeni a túlélésért. Térdig gázolni a vérben és a halottakban, morbid és gonosz dolog azt mondják, de engem nem zavart. Ebben a véres forgatagban ismerkedtem meg Jeremyvel, aki szintén kóbor oroszlán volt, és igen kiváló a felderítés terén. Az egyik legjobb emberem volt ami azt illeti, és oroszlán is, ami miatt valamiféle kötődés alakult ki. Nem volt ez barátság, de valami volt. Néha összejártunk, és amikor leszereltem ő is leszerelt, hogy mellém szegődve a társam legyen.  A viszonylagos békés időszakot a háború után nyugalomban töltöttem, és ismerkedtem a modern dolgokkal, akkoriban jött be a telefon mint újdonság és nagy szenzáció volt. Érdekelt a működése, és a miértje, így a katonaság után inkább médiás figura lettem, a kornak megfelelően rövid hajjal, elegánsan. Ekkoriban még elég nagy szám volt ha újságíró az ember, és Saltzburgban éltem az életem, mikor találkoztam Candice-el, aki igen szép hölgyike volt, és nem mellesleg oroszlán. Korához képest kemény nő, de nekem kellett... Eldöntöttem, hogy így vagy úgy megkapom. Doktornő volt és mellett írogatott az egyik kisebb lapnak főleg bulvár cikkeket. Egyszer kezelte is a sérülésem, a láblövésem, amitől minden normális ember féllábú lett volna, én viszont megúsztam a dolgot, egy sebhellyel. Végül a szép szavak nem hatottak, így erőszakkal hódítottam meg a nőt, és elértem nála egy ilyen furcsa se veled-se nélküled viszonyt. Szeretni sosem szerettem, de kellett, és birtokolni akartam, így amikor elköltöztem a városból, őt is vittem. Jeremyt nem kellett, ő jött magától, így lettünk mi hárman egy aprócska falka kezdemény.

A mai napig  érdekel ez a médiázás, a katonaság után talán a legjobban, így amikor már elkezdődtek a számítógépes dolgok, magam is becéloztam egy médiás céget, és sikerült bevásárolnom magam, hogy társtulajdonos lehessek, ami nekem nem volt elég. A hangmérnök szakmát is kitanultam, és jelenleg is ezzel dolgozok, vagyis hát túlzás hogy megszakadok, de néha aláírok papírokat, satöbbi. Ennek kapcsán kerültem ebbe a városkába is. Tetszett hogy nagyváros, és hogy nyüzsgés vam, és a cég idehelyezte át a székhelyét, nekem pedig jönnöm kellett. Első nap... esküszöm, nem volt több, máris belém kötöttek... Oroszlánok mint jómagam, jól megnéztem magamnak a hármas kompániát, nem szimpatikus bagázs, így utánajártam egy kicsit a dolgoknak és megtudtam mi a helyzet itt. Két falka, kettővel több mint normális, így a kisebbiket vettem célba. A tagata birtokra mentem, és nyíltan kihívtam Ambrose Regalt, hogy álljon ki velem persze merész húzás volt, kellett hozzá egy nagy rakás szerencse, meg kellő mennyiségű becstelenség is. De nyertem, legyőztem az egykori vezért, és a hullája felett talpig véresen követeltem engedelmességet az itteniektől. Hellyel közzel meg is kaptam, így hát, ölembe szakadt az élet.

Élni tudni kell, a többi meg senkit nem érdekel, nem igaz?
Na de aztán elég legyen, így is többet mondtam a kelleténél, szóval, mit mondassz pajtás, jöhet a headshot?


...............[/center]